A HUGMAYER-MICHALOVITS-HÁZ
AZ ERKÉLY, A MOZI ÉS CASABLANCA
A Király utca 27 alatti klasszicista stílusú ház eredetileg szállodának épült. A „Pest városához” címzett egykori hotel kovácsoltvas erkélye európai kuriózum.
Míg az íves korlát baloldali (északi) rövid szakasza a ház építési évét (1833), utcafrontja a vendégfogadó német nevét (ZUR STADT PEST) hirdeti, addig a jobboldalt (déli) az ingatlant építtető (I.T.C.) monogramja olvasható. A három cirádás feliratot a kereskedők, az utazók és a tolvajok görög istenének Hermésznek szárnyas hírnökbotja, a caduceus választja el egymástól, jelesül négy darab.
A ház aljában 1891-ben nyílt meg a Merkúr kávéház. A vendéglátóhely azért lett nagyon hamar híres, mert tulajdonosa Ungerleider Mór 1896-ban megvásárolta Auguste és Louis Lumière francia mérnökök találmányát a kinematográf nevű vetítőgépet, hogy az ingatlan jó hosszú udvarán tarthassa Magyarország első mozgóképvetítéseit.
Ma már hihetetlenül hangzik, de a mozi hőskorában még a vászon mindkét oldalára leültették a közönséget. A vetítőgépből egy papírkosárba kígyózott a filmtekercs. A fénykarcolatoknak akkora sikere volt, hogy 1909-ben 46, 1913-ban már 114 mozi működött Budapesten.
Ungerleider Mór 1908-ban alapította meg Neumann József színésszel közösen filmgyártó cégét, amely a Projektograph Rt. nevet kapta. A vállalkozás nemcsak a külföldi filmgyárak magyarországi képviseletét látta el, hanem a főváros első filmszínházainak felépítését is.
Ungerleider támogatta a kolozsvári (ma Cluj Napoca, Románia) filmgyártást is. Filmgyárai az 1946-os kommunista államosításig több mint 80 játékfilmet és szkeccset készítettek.
Cégei főrendezőjeként azt a Kertész Mihályt alkalmazta, aki 47 magyar játékfilm elkészítése után Ausztriában és Németországban további 22 filmet, 1926-ban elindított hollywoodi karrierje során pedig további 106 amerikai mozit rendezett Michael Curtiz néven
Világhírű rendezőként négyszer jelölték Oscar-díjra, amelyből csak a Humprey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével elkészült, azóta is legendás „Casablanca” című filmje után kapta meg az arany szobrocskát 1944-ben. Az amerikaiak mai napig imádják a függetlenség napjáról készített „Yankee Doodle Dandy” és az Elvis Presley főszereplésével bemutatott „King Creole” filmjeit is.