A Harmadik Birodalom hadserege 1944. március 19-én szállta meg a vele politikailag és katonailag szövetséges Magyarországot. A szélsőjobboldali eszméket valló Jaross Andor belügyminiszter, Endre László és Baky László belügyi államtitkárok május 17-én indították el az első transzportokat Kárpátalja (ma Ukrajna) nagyvárosaiból az auschwitzi koncentrációs táborba.

A budapesti zsidóságot eleinte nem akarták fallal körbevett egybefüggő gettóba zárni. Farkas Ákos polgármester június 17-én csak azt rendelte el, hogy Ábrahám magyar gyermekeinek a főváros 1952 kijelölt bérházába kell költöznie, amelyeknek kapuit sárga színű Dávid-csillaggal jelölik majd meg. 

Az ilyen típusú házakba száműzött férfiak többségét munkaszolgálatra ítélték. Őket vagy a keleti fronton, vagy Budapest védelménél alkalmazták sáncásásra. A „csillagos” házakból Raoul Wallenberg svéd diplomata 30 ezer főnyit átmenekített a Szent István park környékén kialakított „nemzetközi” gettóba. 

A Horthy Miklós kormányzó megbuktatására szerveződő csendőrpuccs miatt az esztergomi tankhadosztály július 5-én zárta le a fővárosba vezető utakat. A Koszorús Ferenc vezette páncélos alakulatnak köszönhetően menekült meg egy kis időre a budapesti zsidóság a teljes fizikai megsemmisítéstől, hiszen ekkorra már 437 ezer magyarországi izraelitát deportáltak a haláltáborokba.

Miután német katonai segítséggel Szálasi Ferenc magához ragadta a hatalmat, az állam november 29-én eldöntötte a budapesti gettó felállítását. Varsó, Łódź, Lviv és Vilnius után ez a 0,3 négyzetkilométernyi terület lett Európa ötödik legnagyobb népességű kényszerlakhelye. 

A zóna magas falait nem téglából, hanem deszkapalánkból alakították ki. A gettót 10 körzetre osztották fel, amelynek vezetését a Zsidó Tanács által kijelöltek irányították. A négy főbejáratot fegyveres karhatalom őrizte. 

Mivel a kijelölt terület 291 bérházából 129 épület keresztény tulajdonban volt, így az ide költöztetett izraelitáknak kötelező volt saját ingatlanjaikat cserealapként felajánlaniuk. Az állam a 4513 darab erzsébetvárosi lakásba 63 ezer embert zsúfoltatott be. Ez otthononként átlagosan 14 személyt jelentett. 

Amikor december 27-ére Budapest körül bezárult a szovjet ostromgyűrű, a krónikus gyógyszer-, víz- és élelemhiány miatt már nemcsak gettóban, hanem a falakon kívül is aratni kezdett a halál. A rendszeres kivégzések, hosszas nélkülözések és éhezések miatt sokan öngyilkosságba menekültek. A nyilas razziák és betörések során 8 ezer embert vittek le kivégezni a Duna partjára.

A holttesteket eleinte a gettón kívüli temetőkbe, majd 1945. január 3-tól az utcákon, a kirakatokban és a Klauzál téren halmozták fel másfél méter magasan. Járvány kitörését csak a nagy hideg és a hó akadályozta meg. 

Bár a vallási előírások nem engedték meg, de ezt a 2281 kővé fagyott embert kényszerből 24 tömegsírban hantolták el a Dohány utcai zsinagóga mellett. A gettót másfél hónapos „működése után” január 17-én szabadította fel a szovjet Vörös Hadsereg.