BLAUE KATZE

(A SZELÉNYI-BÉRHÁZ)

EURÓPA LEGHÍRESEBB BORDÉLYHÁZA

Mikszáth Kálmán: A kaszinótól a Beleznay-kertig, Pesti Hírlap, 1882

Budapest első vigalmi negyede a Király utca és környéke volt. Szinte minden harmadik házban működött mulató, kupleráj, café chantant, varieté, brettli, zenés kávéház, dalcsarnok, zengeráj, tinglitangli, orfeum vagy revü. 1890 és  1914 között Bécsnek és New Yorknak összesen nem volt annyi mulatója, mint Budapestnek. A szórakoztatóipari egységek számában csak Párizs és Berlin előzte meg a magyar fővárost.

Erkölcstelensége miatt az egyik leghíresebb dalcsarnok a Kék Macska nevű mulató volt, amely 1855-ben nyitotta meg a kapuit a Király utca 15-ben. A magyar varieté ősének is tekinthető intézmény legfőbb vonzereje az volt, hogy a Zerkovitz Béla slágereit és Oroszi Antal vásári humorra épülő színdarabjait bemutató színésznők és táncosnők kurtizánként is aktívak voltak, akikkel előadás után szobára lehetett menni. 

A mulató állandó vendége volt a hazárd- és kártyajátékairól elhíresült gróf Szemere Miklós diplomata, aki  Európában elsőként honosította meg a cselgáncsot és a jiu-jitsut. A nagykövet kérésére 1906-ban költözött Budapestre Kichisaburo Sasaki  japán harcművész, hogy küzdősportokat oktasson. 

Öt magyarországi látogatása közül 1881. május 15-én kereste fel mulatót a tragikus sorsú Habsburg-Lotaringiai Rudolf trónörökössel karöltve a walesi herceg, aki 20 évvel később lett VII. Edward néven az Egyesült Királyság és a Brit Domíniumok királya, valamint India császára.

A korabeli pletykák szerint Edward az „Eljegyzés a lóversenyen” című bohózat megtekintésekor beleszeretett egy fiákeres által már eljegyzett Waldau Róza (Jeanette) énekesnőbe. Az induló románcnak a brit világbirodalom uralkodója Viktória anyakirálynő azzal a harsány felcsattanásával véget vetett, hogy „van már elég kurva a családban, minek hozol ide még egyet?”  

1888. október 6-án este a német vaskancellár legidősebb fia, Herbert von Bismarck porosz államminiszter annyira berúgott, hogy anyaszült meztelenül felmászott a színpadra, hogy a nézőknek így mutathassa meg magát. Mindenki meglepetésére a rendőrök nem a meztelen herceget, hanem a közönséget zavarták haza. 

Az ifjú herceg ekkor ment fel a mulató harmadik emeletén megbújó egyik szalonba, ahol észrevette, hogy egy kisebb férfitársaság gróf Hoyos Margittal szeretkezik. A német politikus is beállt a sorba. Az aktus olyan jól sikerült, hogy Bismarck 1892. június 21-én feleségül vette Margitot Bécsben. 

A Kék Macskában táncolt még Lajos Fülöp Albert orleansi herceg és kísérete, valamint I. Milán szerb király, aki közel 500 fős személyzetével együtt bő egy hónap alatt dorbézolta el Szerbia GDP–jének 1,2%-át.

Amikor a Kék Macska házi szerzője Oroszi Antal 1889-ben önállósította magát és megnyitotta Foliès Caprice nevű szórakozóközpontját, a Király utcai mulató fénykora végett ért. A sarokházat ekkor vette meg gróf Pejacsevich László horvát-szlavón-dalmát bán, akinek jelentős része volt az 1868-as magyar-horvát kiegyezés létrehozásában. Az Európa-hírű intézmény 1893-ban tárt be végleg. 

Video Block
Double-click here to add a video by URL or embed code. Learn more